A kezdetek
Szabadka Szegedtől délnyugatra helyezkedik el a magyar–szerb határ közelében. Nevét 1390-ban említik először az okmányok. A város a háborúk és a hadiszerencse gyakori változása miatt sokszor cserélt gazdát. Birtoka volt Szilágyi Mihálynak, később Corvin János, majd Török Bálint volt a földesura. 1686–1743-ig határőrvidék volt. 1743-ban kamarai mezőváros, 1779-ben szabad királyi város lett. Ettől kezdve egészen 1920-ig vezető szerepet játszott az egész Délvidék életében, mint annak legjelentősebb városa. A 19. század második felében Szabadka megindult a tőkés gazdasági fejlődés útján, s a századfordulóra komoly gazdasági centrummá vált, a város ebben az időben nagyarányú építkezések színtere volt. Ez az időszak volt a Szabadkai téglagyártás fénykora, melynek az első világháború vetett véget. Trianon után a város gazdasága már nem tért magához, és ezt a folyamatot betetézte a nagy gazdasági válság, amelynek hatása már 1927-ben érződött.
A szabadkai téglagyártás történetét a 18. század közepéig tudjuk visszavezetni.
A Szabadkai Városi Tanács jegyzőkönyveiben találjuk az első téglaégetéshez kapcsolódó feljegyzéseket. A Városi Tanács jegyzőkönyvei 1743-tól állnak a rendelkezésünkre, a Szabadkai Történelmi Levéltárban szabadon kutathatók. A kutatást nagy mértékben megnehezíti, hogy a Városi Tanács jegyzőkönyvei 1743 és 1830 között latin nyelven, a Bach-korszak évei alatt pedig gótikus betűvel irt német nyelven íródtak.
A Szabadkai Történelmi Levéltár munkatársai ezidáig feldolgozták az 1743 és 1756 közötti időszakot1. Remélhetőleg a munkának lesz folytatása.
Ebből az időszakból 5 téglagyártással kapcsolatos bejegyzést találtunk:
- 1751-ben említenek egy „Albertus cziglar” nevű téglakészítőt. A ciglár szó nem családnév, hanem horvát nyelven téglakészítőt jelent.
- 1752-ben Albertus 48 forintért éget 24 000 téglát (1. kép).
- 1753 május: a város 10 000 téglát vásárol, a téglakészítő neve nincs feltüntetve.
- 1753 október: Joannes Vasehut téglakészítő számláját elfogadja a városi tanács.
- 1756-ban Joannes Risztman téglakészítőnek kifizetik a járandóságot.
Az itt felsoroltak alapján megállapíthatjuk, hogy a 18. század közepén Szabadkán a téglakészítők német nemzetiségűek voltak.
Néhány szóban meg kell emlékezni Szabadka legrégibb épületéről. Ez az épület a Ferences-rendiek temploma mellett helyezkedik el. Építésének pontos ideje nem ismert, de biztosan tudjuk, hogy az idő tájt épült, amikor a szabadkai várat templommá alakították át a ferencesek (1743). Erről az is tanúskodik hogy
ezt az épületet egy-két sor téglával és egy sor kővel (a szabadkai vár falából származó kővel) váltogatva falazták (1. ábra).
1. ábra: Szabadka legrégibb épületének fala.
Ez épület hátsó traktusának a bontáskor az alapból előkerült egy domború M betűvel ellátott fél tégla (esetleg MT = Maria Theresiopolis, azaz Szabadka?) Minden bizonnyal ez a legrégibb Szabadkán előkerült pecsétes tégla (2. kép).
A legrégibb beazonosított szabadkai tégla az Antonovits nemesi család téglája 1817-ből (3. kép). Az Antonovits családnak kiterjedt birtokai voltak Szabadka határában.
A Szabadkai Népszínház épülete Szabadka egyik jelképének számít. Magyar kultúrtörténeti szempontból érdemes megemlíteni, hogy az 1848-as for-
radalom utáni elnyomatás idején az akkori Magyarországon itt tartották az első magyar nyelvű színi előadást. Itt tartotta első fellépését a „nemzet csalogánya”, Blaha Lujza.
Az épület eredetileg egy téglalap alapterületű épület volt (1850–1854 között épült), de utána többször hozzátoldottak részeket. Az épület renoválása során a legrégibb részből domború MT és összevont MT betűs (Maria Theresiopolis?) téglák kerületek elő (4–5. kép). A későbbi hozzáépítések során pedig felhasználtak MR (=Molczer és Raichl), valamint RJF (=Raichl J. Ferenc) jelzésű téglákat (14. és 19. kép), de igen sok jel nélküli tégla is előkerült innen.
Szabadkai téglavető területek
Tanulmányozva a Szabadkai Történelmi Levéltárban lévő 19. századi térképeket, az eddigi kutatások során csak a II. katonai felmérés (1865–66) (2. ábra) és a „Szabadka szabad királyi város utca hálózatának térképe 1884” c.
2. ábra: Szabadka a II. katonai felmérés térképén
Jól láthatók az egykori vár kövei kórház mögött helyezkedett el.
térképen találhatók meg bejelölve a téglavető helyek, mint agyaggödör ábrázolások, illetve „Téglavető lapos” név alatt (3. ábra).
3. ábra: Az 1884-es térkép részlete
Szabadka városa a tulajdonában lévő földeken kijelölt három területet, ahol a lakosok téglát égethettek:
A sándori sorompón kívüli téglavető területen
A bainháti (bajnáti) téglavető területen
A zombori sorompón kívüli téglaégető területen
Az 1884-es térképen már csak a Zombori kapunk kívüli „téglavető laposok” vannak bejelölve.
A 2. ábrán a Zombori kapun kívüli északi „téglavető lapos” megegyezik a későbbi Prokes téglagyár, a bainháti (bajnáti) téglavető terület pedig azonos a későbbi Macskovits téglagyár helyével. A sándori sorompón kívüli téglavető terület minden bizonnyal a mai „Spartak” Stadion környékén és a városi
Az 1875-ös évi Szabadkai ipartelepek jegyzékében olvasható Ottenbacher János tégla és cserépégető telep tulajdonos neve2. A feltételezésünk szerint ez a telep a térképen bejelölt „Téglavető lapos”ok egyikén volt.
A város tulajdonában lévő téglavető területeken saját használatra, vagy eladásra bárki készíthetett téglát, de kötelesek voltak bejelenteni hogy mekkora mennyiséget szándékoznak égetni és minden 1000 darab tégla után égetési díjat fizettek a városnak. Az égettetők saját maguk is végezhették a téglakészítést vagy fogadhattak mestereket.
A kutatás szempontjából nagyon értékes források a Szabadkai Történelmi Levéltár téglaégetési jegyzőkönyvei. (Sajnos ezidáig ezen jegyzőkönyvek közül csak az 1867-es évben elkészültet ismerjük3.) A jegyzőkönyvek a következő adatokat tartalmazzák: az égettető nevét, az égetés helyét (1 - a bajmoki úton a szélmalomnál, 2 - a sándori sorompón kívüli téglavető területen, 3 - a bainháti (bajnáti) téglavető területen, 4 - a zombori sorompón kívüli területen a bajmoki út közelében, 5 - a zombori sorompón kívüli téglaégető területen) és az égetett téglák mennyiségét.
Jakobcsits Imre, 1, 100 000 db Zélits Máté, 2, 80 000 db
Ifkovits Ivándekits József, 2, 40 000 db Vukov Pál és Márk, 3, 70 000 db,
Halbrok János, 2, 10 000 db Kiszeli Miklós és Váczi József, 4, 40 000 db
Pertits Alajos, 2, 15 000 db Vuits Tivadar, 2, 30 000 db
Búsits Boltó, 5, 40 000 db Kopunovits Ernő, 5, 100 000 db
Manich Péter és ifjabb Sárcsevity József, 2, 30 000 db Kopunovits Ernő, 5, 40 000 db
Kuluncsics Jakab, 2, 80 000 db Polyákovits Bénó, 2, 40 000 db
Lendvay Ferencz, 2, 40 000 db Csovits Lörincz, 2, 5 000 db
Miatov Giga, 2, 55 000 db Vujkovits Lámits Katalin, 2, 10 000 db Ivandekits Tamás és Vujkovits Bukvin Márton, 2, 30 000 db
(pl. 1867-ben Polyákovits Bénó a sándori sorompón kívüli téglavető területen 40 000 téglát égetett (6. kép). Szabadkán 975 000 téglát égettek az 1867-es évben.
További adatokat találunk Magyar László könyvében „Nagy számban tevékenykedtek a téglavetőmesterek, a tégla és cserépégetők. 1854-ben Szabadkán 45 tulajdonos égetett téglát.
2 410 000 téglát állítottak elő s a városnak ebből 120 500 forint haszna származott”4.
(Megjegyzendő, hogy a fenti levéltári kutatómunka elején tartunk; a későbbiekben jelentősen fognak módosulni az ismereteink.)
A modern nagyipari téglagyártás kezdete
A Budapest-Zimony vasútvonal kiépítése bekapcsolta Szabadkát az ország gazdasági vérkeringésébe. A téglát ez ideig mezei kemencékben égették, ettől kezdve pedig gyárilag készítették présgépekkel és körkemencében égették ki. Ezzel elérkeztünk a szabadkai téglagyártás egy újabb fejezetéhez.
1879-ben Macskovits Titusz építészmérnök kérvényt nyújtott be a szabadkai gazdasági tanácsnak5, miszerint az úgynevezett bainháti, (ezt a városrészt ma is bajnátnak nevezik), a város tulajdonát képező földekből 8 hektárt adjanak át neki 20 évre és engedélyezzék rajta egy régóta nélkülözött vállalat, a téglagyár létrehozását. Még ugyanebben az évben létrejött a szerződés Szabadka város közönsége és Macskovits Titusz között, amely szerint a kérvényező megkapta az igényelt 8 hektár földet 20 év időtartamra a következő kikötések mellett: a kiégetett téglák után köteles volt égetési díjat fizetni és a városi közbeszerzésekhez árkedvezményt volt köteles adni. Ennek fejében a város ígéretet tett arra hogy 20 évig nem engedélyezi senki másnak a város területén téglagyár létrehozását. Viszont a hagyományos módon, vagyis a kézzel előállított téglagyártást továbbra is engedélyezték.
A szabadkai téglagyárak történetének kutatásánál értékes forrást jelentettek a Szabadkai Egyéni illetve a Társas cégek jegyzékei (és a bejegyzésekhez csatolt dokumentumok), továbbá a Szabadkai Történelmi Levéltár igazgatójának, Stevan Mačković úrnak a Szabadka ipartörténetéről szóló kézirata6.
Macskovits Titusz téglagyára
Ezt a gyárat (4. ábra)
4. ábra: Macskovics Titusz téglagyára
– mint láttuk – 1879-ben alapította Macskovits Titusz (1851–1919). Macskovits Titusz (5. ábra) mérnöki tanulmányait Bécsben, Aachenben és Zürichben folytatta, de diplomát nem szerzett.
Hazatérve mérnöki irodát nyitott és a századfordulón Szabadka főépítésze lett, Ebben a minőségében több mint 300 épületet tervezett. A magyar szecessziós stilusban épült Szabadkai Városháza építésének (1908–1910) vezetője volt. Számos építészettel kapcsolatos munkája jelent meg.
A gyár területe eredetileg 8 hektár volt, de ezt később megnövelték 10 ha-ra.
A gyár maga 10 épületből állt. A tervek szerint évi 3 millió tégla készítésére volt kapacitása, de a nagy gazdasági válság előtt már csupán évi 300 000 téglát gyártottak (Mačković, i.m.).
Ettől eltérő adatokat is olvashatunk: „gyártási ágak: fali, kút, kövezet és csatornaburkoló tégla, tetőcserép, czementlap, czementcső, czementcserép, műkövek, lépcsők, vályúk, stb. A hajtóerőt 80 lóerős gőzgép és villamos motor biztosította. A munkások száma nyáron 140–150 fő, télen 20–40 fő volt; nőmunkásokat csak nyáron alkalmaztak, mintegy 30–35 főt. Évi termelése 5–6 millió tégla, 1 millió tetőcserép, 400–500.000 czementlap és 4–5000 czementcső. Kétféle méretű, 28×14×6,5 és 30×14,5×6,5 cm téglát égettek. A Macskovits gyár piaca a szabadka–buda-pesti, zombori, bajai és mélykúti vasútvonalak mentén fekvő helyek voltak”7. Az itt előállított téglákat mélyítésben domború MT betűvel jelölték (7. kép).
Tulajdonosváltás a gyárban nem volt. Jekelfalussy 1892-ben még „Macskovics Titusz téglagyáráról (Keleti ugar 5) tud8, de 1893-ban a vállalkozás részvénytársággá alakul át, azonban a főrészvényes mindvégig Macskovits Titusz, (halála után pedig az örököse) maradt. Az átalakulás után a téglagyár felvette az „Első Szabadkai Géptégla- és Czementárugyár RT”nevet9. 3088 részvényt bocsájtottak ki, amiből 1700 darabot Macskovits megtartott magának. 1895-ben a gyár már vesztességet jegyzett, a részvények ára 100 koronáról 50 koronára estek vissza.
Macskovits a várostól megvásárolt 2 házhelyet a téglagyár területén, továbbá megvette a téglagyár területének felét (így ezen a területen kitermelt földből előállított téglák után immár nem volt köteles égetési díjat fizetni). Macskovits a két megvásárolt házhelyre építtette fel magánlakását, ami még ma is áll (6–7. ábra), az összes többi épületet viszont lebontották.
6. ábra: Macskovits Titusz tégalgyára és magánlakása 1890-ben
A Macskovits ház jelenlegi tulajdonosainak elmondása alapján Macskovits Titusz a ház földszintjén lakott. Itt volt a hálószobája és a nappalija. A ház emeletén voltak az irodák, a toronyban pedig egy trafóállomás volt. A Macskovits téglagyár Szabadkán az elsők között rendelkezett villanyvilágítással.
1919-ben Macskovits Titusz utód nélkül elhunyt. Örököse a testvére, Macskovits Leontina lett.
A trianoni diktátum után a gyár hivatalos nevét „szerbesítették” „Prva subotička parna ciglana i tvornica cementne robe d.d”-re, majd a vagyontárgyait a szerbek zárlat alá helyezték, hivatkozással arra, hogy „az ellenséggel egyetértésben voltak”. A gyár 1919 és 1923 között nem üzemelt. 1924-ben 450 000 dinár értékű kölcsönt vettek fel a Szabadkai Népbanktól, amelynek segitségével újraindították a termelést. A termelést Macskovits Leontina
irányította egy igazgatóbizottsággal karöltve. A gyár maga rossz állapotban volt, lepusztultak az épületek, elavulttá váltak a gépek és a tégla előállításához megfelelő föld is fogyóban volt.
A gyár vezetősége és a részvényesek között viszály alakult ki. A részvényesek pert indítottak a vezetőség ellen, mondván hogy azok nem megfelelően irányítják a céget. A folytonos viszályok és az akkori időben kibontakozó gazdasági válság hatására a gyárat 1931-ben felszámolták10.
A gyárhoz tartozó összes épületet Macskovits magánlakásán kívül 1931-től kezdődően lebontották11.
A Macskovits téglagyárnak van egy sajnálatos magyar vonatkozása is. A szerbek 1944 őszén a Vajdaságban szinte minden magyarok által lakott helységben tömeggyilkosságokat hajtottak végre. Szabadkán a kivégzések a Macskovits téglagyár területén történetek meg. A kivégzettek pontos száma nem ismert, de becslések szerint 1500–2000 magyar alussza örök álmát az egykori Macskovits téglagyár agyaggödreiben.
Ha még egyszer elolvassuk a feltételeket amelyek mellett Macskovits megalapította az első szabadkai téglagyárat, akkor két kérdés vetődik fel bennünk: Tudjuk, hogy a hagyományos módon kézzel előállított tégla gyártása továbbra is lehetséges volt. Az a kérdés hogy Szabadkán gyártottak-e 1879 után mezei téglát? Szabadkai bontáson került elő 1884-ben gyártott évszámos mezei tégla (8. kép). A PJ jelzésű téglák Szabadkán viszonylag gyakoriak. A város egymástól távol eső helyein kerülnek elő és több változatuk ismert (22–23. kép) és különböző méretben készültek. Több olyan épület bontásánál találkoztunk velük, amelyek a századfordulót megelőző időszakban épültek fel.
Szabadka 1884-es térképén be vannak jelölve a Macskovits téglagyár és a Zombori kapun kívüli téglavető területek is (v.ö.: SzTL1582/polg.1875).
Van itt még egy dolog amit érdekes megemlíteni. Szabadkán 1895-ben szabályrendelettel határozták meg a téglák méretét. A városban az egységes téglaméret 29 cm hosszú, 14 cm széles és 6,5 cm vastag volt. Aki más méretű falazótéglát állított elő, vagy használt fel, az ellen szabálysértési eljárást indítottak és 50 forintig terjedő pénzbírsággal, vagy 5 napig terjedő elzárással volt büntethető12. Ez a rendelet szemlátomást nem a nagyipari téglagyártást, hanem a hagyományos mezei kemencés előállítást volt hivatott szabályozni. Ez is arra enged következtetni hogy Szabadkán még 1895-ben is készítettek mezei kemencékben téglát.
Viszont van egy további kérdésünk: nevezetesen az, hogy hogyan is tudott megalakulni 1886-ban a második és 1896- ban a harmadik szabadkai téglagyár? Hiszen Macskovits Titusz és a Városi Tanács úgy egyeztek meg 1879-ben, hogy az elkövetkező 20 évben Szabadka városa nem engedélyezi újabb téglagyár megalapítását a város területén, 1899-ig.
A feltételezéseink szerint a megoldás abban lehet, hogy a Prokes és a Kladek téglagyárak nem voltak gépesítve, csak hagyományos módon előállított téglák készítésére kaptak engedélyt.
Prokes Mihály téglagyára
Ezt a téglagyárat Prokes Mihály alapította 1886-ban. A gyár területe 15 hektár volt (8. ábra).
8. ábra: A Prokes téglagyár elhelyezkedése
Körkemencéjét 1891-ben építették. 1928-ban új kéményt emeltek, mert a régi egy villámcsapás miatt megsérült13. A családi vagyont Prokes Mihály alapozta meg (9. ábra). Jelentősebb földbirtokai voltak és az ő tulajdonában volt Szabadka legnagyobb bérháza is, aminek építésekor a saját gyárában készült téglákat használta fel. Nagyon ügyes üzletember volt, úgy tartották róla, hogy ha bármihez hozzáér, az arannyá válik. A téglagyár irányítását később a fia, ifjabb Dr. Prokes Mihály vette át. Dr. Prokes Mihály 1928-ban már mint téglagyáros írta alá a nevét. Dr. Prokes Mihály (1887–1986) előbb Budapesten befejezte a jogi egyetemet, majd elvégezte Mosonmagyaróváron az Agrártudományi Egyetemet is. Úgy tartja róla a fáma, hogy miután megkapta a diplomáját Budapesten, vonattal érkezett haza a szabadkai vasútállomásra, ahol már várták a barátai. Ekkor mint egy igazi dzsentri, bérelt négy kocsit. Egyet amelyik vitte a kalapját, egyet amelyik vitte a sétapálcáját, egyet amelyik vitte őt és a barátait és végül egyet, ami vitte a zenészeket. Így kocsikáztak keresztül-kasul Szabadkán.
Prokes Mihályt a családi birtok és a téglagyár irányítása nem igazán kötötte le. Ő inkább a hobbijainak élt. Európa hírű fémpénz-, érme és kitüntetésgyűjtő volt, később foglalkozott bélyeggyűjtéssel is. Dr. Prokes Mihály igen emberségesen bánt az alkalmazottjaival. A téglagyár szélében házakat építtetett a munkásai számára. Minden bizonnyal ennek a hozzáállásnak köszönhette hogy 1944–45-ben semmi bántódása nem esett, de azért minden vagyonát államosították és semmit sem hagytak amiből megélhetett volna. Az államosítás után Dr. Prokes Mihály fémpénzek, érmék, bélyegek kereskedelmével foglakozott és ebből tartotta el a családját. A Prokes téglagyár nem volt gépesítve, ezért kizárólag emberi erővel állították elő a téglákat. A Prokes téglagyárban nagyon jó minőségű téglákat gyártottak, így a magas minőség miatt a téglák értékesítése soha nem okozott gondot. Ez a minőség egyrészt a jó minőségű agyagos földnek másrészt a kiváló égetőmesternek volt köszönhető. Az itt készült téglákat mélyítésben domború PM betűkkel jelölték (9. kép).
9. ábra: Középen Prokes Mihály a téglagyár alapítója, balra a fia Mihály, jobbról pedig a legidősebb lánya Ilona
Hogy ezt a jelölést az idősebb vagy az ifjabb Prokes Mihály (esetleg mindkettő?) idejében használták ma már nem tudjuk megállapítani.
A gyár maximális kapacitása 2 millió tégla/év volt. A munkások száma 20 és 80 fő között mozgott.
1930-tól gazdasági okokból a Prokes téglagyár betársult a Molczer féle cégcsoportba, azonban a tulajdonjog az alapítástól az államosításig a Prokes családé maradt.
Kladek István, majd Glied Bernát téglagyár
1902-ben Kladek István ismert szabadkai építési vállalkozó (tulajdonostársak: Tomalics Ignácné és Tóth Isaszegi Róza) alapított téglagyárat. Az üzem a kezdeti időkben 20 munkással működött, elhelyezkedése a 10. ábrán látható.
10. ábra: A Kladek téglagyár elhelyezkedése
Ezt a téglagyárat István téglagyárnak nevezték. Bizonyára itt állították elő a TTKI jelzésű téglákat (10. kép). Ez a társulás 1903-ban felbomlott és a gyárat Kladek István egyedül működtette tovább. Ő állította elő a mélyítésben domború IT (István Téglagyár) jelzésű téglákat (11. kép). Az egykori cégnyilvántartás szerint 1914-ben Kladek megszűnt téglagyárosnak lenni és csupán mint építési vállalkozó dolgozott tovább. A háború alatt a gyártás szünetelt.
A gyárat 1918-ban Glied Bernát vásárolta meg (első tulajdonosváltás). 1936- ban Molczer Károly tulajdonába került a gyár (második tulajdonosváltás). Glied Bernát 1918 májusában Bácspalánkáról költözött Szabadkára. Ő már Bácspalánkán is foglalkozott téglagyártással. 1919-ben a szerb hatóságok „háborús betelepülőnek” minősítették és mint ilyet, kötelezték hogy hagyja el a várost14, ő azoban a kapcsolatai révén elérte hogy maradhasson. Glied Bernát haláláig, 1927-ig irányította a téglagyárat (11. ábra).
11. ábra: A Glied gyár (a bal szélen irodák, a kép előterében a Szabadka Zenta vasútvonal
A gyár legmagasabb évi kapacitása 5 millió tégla volt. Legmagasabb foglalkoztatotti létszám 120 fő volt. Ebben az időben a téglákat mélyítésben domború BG pecsétel látták el (12. kép).
A téglagyár mellet Gliednek volt egy fatelepe és egy cementárú kereskedése is15. Halála után lánya, Mária Katarina (1905-1944) vette át a céget, aki férjével Deutsch Sámuellel irányította azt. Deutsch Sámuel16 a magyarországi Bonyhádon született, Szabadkán végezte a talmud iskolát. A téglagyáron kívül volt a tulajdonukban egy „Hermesz”nevű export-import vállalat is.
A Glied téglagyár 1933-ban leállt. Deutsch Katarina még ugyanebben az évben bejegyeztette a téglagyárat „István” néven. Az „István” elnevezés minden bizonnyal mai kifejezéssel élve marketing célokat szolgált. Kladek István téglagyára ismert volt a városban és úgy élt a köztudatban mint az „István téglagyár”. Gliedék ezt az ismertséget szerették volna kihasználni a téglák minél könnyebb értékesítésénél. Érdekes megemlíteni, hogy a téglákon is az "ISTVÁN” tgy. felirat jelent meg, méghozzá magyar nyelven (13. kép). Ez egy olyan időszakban történt meg, amikor a vajdasági magyarság fokozott elnyomás alatt élt és a magyar nyelv használatát hivatalosan tiltották. Az „István” téglagyár 1933-tól 1936-ig működött.
1936-ban Molczer Károly megvásárolta Deutschéktól a téglagyárat. A Deutsch család 1938-ban Szabadkáról Belgrádba költözött.
Molczer Károly és Raichl Ferenc téglagyára
A gyárat 1898-ban hozta létre id. Molczer Károly és Raichl Ferenc17, (a közös téglabélyegüket MR (Molczer és Raichl) a 14. képen mutatjuk be), azonban 1904-ben Raichl Ferenc elhagyta a céget és testvéreivel önálló vállalatot alapított. Ezután ez a gyár mint Molczer Károly tulajdona működött tovább (12–14. ábra).
12. ábra: A Molczer téglagyár elhelyezkedése
13. ábra: Molczer Károly téglagyára a Kér-nek nevezett városrészben
14. ábra: Molczer Károly téglagyáros fejléces levelezőlapja
15. ábra: Molczer Károly portréja
Ő építette többek között a helyi Szent Rókus templomot és a gimnázium épületét.
A Molczer-féle gyár évi maximális kapacitása 12 millió tégla volt, 150 fő foglalkoztatása mellett. A gyár gépesítve volt (85 lóerős géppel), de emellett hagyományos módon, emberi erővel is gyártottak téglát. 1927-ben 31 férfi és 13 nő dolgozott a Molczer téglagyárban. Ebben az időszakban a gyár csak szezonálisan, évente 3-5 hónapot működött. 1927-ben id. Molczer Károly engedélyt kapott arra, hogy téglagyárában komló szárítással is foglakozzon18, mert hogy ebben az évben a téglagyár már csak kapacitásának 30%-os kihasználtságával müködött19. 1930 és 1932 között a gazdasági válság miatt a Molczer téglagyárban a gyártás szünetelt. 1933-ban viszont már ismét gyártottak 2,5 millió téglát20.
1930-ban gazdasági okok miatt a három szabadkai téglagyár (Prokes, Glied és Molczer) kartellba tömörült. Az így létrejött céget „Molcer Karlo i drugovi” (Molczer Károly és Társai) néven jegyezték be. Erre a lépésre a gazdasági pozícióik megőrzése miatt volt szükség, így próbálták kiküszöbölni a versengést és így tudták szinten tartani a téglák árát.
1930-ban Molczerék megvásárolták a Raichl téglagyárat, 1936-ban Deutschéktól a Kladek téglagyárat. Ebben az időszakban már ifj. Molczer Károly irányította a céget.
1936-ra valamennyi szabadkai téglagyár Molczerék befolyása alá került, ezért bátran kijelenthetjük, hogy Molczerék voltak a legsikeresebb szabadkai téglagyárosok.
1947-ben Molczer téglagyárait államosították.
A Molczer család története
A katolikus német eredetű Molczer család Ausztriából, Bécs környékéről származik. Őseik mint vándor kőművesek járták a Monarchia nagy építkezéseit. Kladek István épitkezési vállalkozó a szabadkai Népszínház építésekor bízta meg Johann Molczer (1830–1915) ismert kőművesmestert, hogy a színház korinthoszi stilusú oszlopait építse fel. A szerémségi Golubinci faluban született Johann Molczer 1853-ban érkezett Szabadkára. A mai napig az ő keze munkáját dicsérik a Népszinház korinthoszi oszlopai. Az ifjú kőművesmester beleszeretett munkaadója leányába, Kladek Máriába és 1854-ben feleségül vette. Johann Molczer így telepedett le Szabadkán. Fiuk, Károly (1863–1955) szintén építész lett és később ő vált Szabadka legsikeresebb téglagyárosává. Molczer Károly szenvedélyes vadász volt (16. ábra).
16. ábra: id. Molczer Károly szenvedélyes vadász volt
Testvérei közül Ferenc (1869) Csepelen, Sándor (1876) pedig Budapesten lett építész.
Molczer Károly és Smigura Mária házasságából született ifj. Molczer Károly (1893–1981) építészmérnök, aki szintén irányította a szabadkai téglagyárakat. Ebből a dinasztiából származik Molczer Ferenc (1900) külső kerámia technológus és Molczer Nándor (1908) építészmérnök is.
Ifj. Molczer Károly rendkívüli szellemi képességekkel rendelkezett. Még középiskolás évei alatt indult az országos számtan versenyen és megnyerte „Magyarország legjobb matamatikusa” cimet. Később beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karára, majd amikor kitört az első világháború, ifj. Molczer Károly megszakította tanulmányait és bevonult katonának. Több évet töltött a harctereken, főhadnagyként ő volt a Monarchia legnagyobb ágyújának a parancsnoka (17. ábra), de ott is tanult az otthonról hozott jegyzetekből és könyvekből.
17. ábra: Ifj. Molczer Károly a Monarchia legnagyobb ágyújának a parancsnoka
A leszerelése után hamarosan megvédte a diplomáját, pedig mindössze 2 évig hallgatott előadásokat. Ez idő alatt elvégezte a külső architektúra, a belső architektúra és a tervező mérnöki szakot is. Mindezeken túl közgazdaságtanból készítette el a doktori disszertációját. Hazatérése után alakult meg a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, ahol származására való tekintettel sehol sem kapott állami állást. Saját tervezőirodát nyitott, és számos ismert épületet tervezett. A családot nagy veszteség érte a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság megalakításakor, 1 millió aranykoronájuk veszett oda a bankban.
A második világháború idején Molczerék náciellenesek voltak, nem akartak belépni a német Volksbundba. Ezért a családot 1944 tavaszán zsidónak kiáltották ki, kaptak írásos felszólítást, hogy 48 órán belül vonuljanak be a gettóba. Erre az akkori háborús viszonyok között elutaztak a Szerémségbe, hogy a család német származást bizonyítandó anyakönyvi kivonatokat szerezzenek be. Ez sikerült is, így elkerülték a deportálást. A második világháború után a nyolcvanas éveiben járó id. Molczer Károlyra (mint annyi más, az új rendszernek nem tetsző személyre)
rásütötték, hogy gazdaságilag együttműködött a megszállókkal, ezért szabadságvesztésre itélték21. Ifj. Molczer Károly ekkor kérvényezte hogy apja korára való tekintettel ő tölthesse le helyette a börtön büntetést. Így ifj. Molczer Károly körülbelül egy évet töltött a börtönben.
Miután 1944 októberében Szabadkát elfoglalták a szerbek, ifj. Molczer Károly testvérének, Molczer Ferencnek a nyakába dróthurkot kötöttek és ezt összekötve a hátul összedrótozott kezével -ha elesik megfulladés puskatussal tördelték a fogait. Már a tömegsír szélén állt, a kivégzésére várva, azonban az utolsó pillanatban egy szláv ismerőse megmentette.
A vajdasági németek táborba hurcolásának az idején Molczerékat felszólították, hogy a származásuk miatt be kell vonulniuk a Gákovói lágerbe. Ekkor felmutatták azt a papírt amivel korábban szólították fel őket, hogy mint zsidókat gettóba zárják. Evvel a csellel kerülte el a Molczer család a Gákovói lágert, ahol a fogvatartott németek zöme odaveszett.
A kommunista hatalom Molczerék minden vagyonát államosította.
Az új viszonyok közepette ifj. Molczer Károly a szaktudása révén tudott érvényesülni és már 1947-ben a Vajdasági Tartományi Építőipari Vállalat Műszaki Osztályának vezetőjévé vált. A szabadkai építészeti középiskolában tanári állást is vállalt, ahol a testvére, Molczer Nándor építészmérnök is tanított.
Raichl téglagyár
A gyárat 1904-ben a három apatini származású német nemzetiségű Raichl fivér, Ferencz, Vilmos és Nándor alapította (18–19. ábra).
18. ábra: A Raichl téglagyár helyszíne
19. ábra: A Raichl téglagyár
1903-ban épült, Zsolnay kerámiával burkolt egykori lakóháza és mellszobra ma is látható Szabadka belvárosában (20–21. ábra).
20. ábra: Raichl J. Ferenc Zsolnay kerámiával díszített palotája Szabadka központjában
21. ábra: Raichl J. Ferenc mellszobra
A vállalkozást mint részvénytársaságot a következő névvel jegyezték be: „Raichl Féle Keramit és Géptéglagyár Rt”, a téglajelük ovális mélyített idomban összevont RGT lehetett (16–18. kép). Később ezt a téglagyárat a szabadkai cégnyilvántartásban mint egyéni vállalkozást tartották nyilván úgy, mint Raichl J. Ferencz tégla és cserép gyára (1906). A Raichl féle téglákat minden bizonnyal először RJF bélyeggel látták el, majd ezt a jelet váltotta fel az RFT monogram (19–20. kép). A „Raichl” féle téglagyár 1911-ben leállt, és még ebben az évben megvásárolta a budapesti Kovács Antal (első tulajdonosváltás). Kovács Antal gazdag földbirtokos családból származott, és idejének nagy részét Magyarországon töltötte. Az új tulajdonos sokat fektetett a cégbe. A gyár területét megnövelte 27 hektárra. Foglakozott mészégetéssel és cserép gyártással is, de készült itt samott tégla és kerámia csempe is. Ez utóbbi újításnak számított. Kovács alkalmazott egy szakmérnököt a csempegyártás megszervezésére, mégpedig a cseh állampolgárságú Heinrich Hantichot.
Ebben a gyárban legtöbb évi 5 millió téglát gyártottak. 1925-ben 61 munkást foglalkoztattak,1927-ben pedig 66-ot. Gépesítve volt a gyár, de emellett készítettek hagyományos módon emberi erővel is téglát. Tudjuk továbbá azt is, hogy a gyár 1927-ben 50% kihasználtsággal működött22. Kovács Antal téglajele mélyítésben KAT rövidítés volt (21. kép).
Kovács 1927-ben bérbe adta a téglagyárat a Nyilvános Kereskedelmi Társaságnak amit a szabadkai Hermann Lea (szül. Braun) és a zágrábi Abahári Márta alapítottak. A termelést Hermann Vilmos irányította. Ebben az időszakban keletkezett téglákat az ő monogramjával látták el (22. kép). Hermannék tovább korszerűsítették a termelést. A hajtóerőt 10 atmoszférás, 70 lóerő teljesítményű gőzkazán biztosította. Az alapanyagokat már géppel keverték, a téglákat présgéppel formálták. Az elkészült nyers téglát futószalag szállította a körkemencéhez, ahol az égetést végezték.
Ez a gyár főképp szabadkai piacra termelt, de termékeik jelen voltak Magyarországon is.
Tudjuk hogy 1928-ban kérvényezték a Szabadkai Vasúti Igazgatóságtól, hogy augusztus 1. és november 15. között biztosítsanak számukra 150 vagont a téglák szállításhoz23.
A gyár évi kapacitása 6 millió tégla, a legmagasabb foglalkoztatotti létszám pedig 150 fő volt.
1930-ban a Szabadkai „Opšta Kreditna Banka d.d” (Általános Hitelbank) irányítása alá került a gyár24, majd még ebben az évben id. Molczer Károly és testvére Molczer Nándor vásárolta meg tőlük az üzemet (második tulajdonosváltás).
Az 1946-os államosítás után a szabadkai téglagyárakat mind megszüntették a Raichl téglagyár kivételével. Az összes szabadkai téglagyár közül ez volt legjobb állapotban, ezért a szocializmus évei alatt ez a téglagyár tovább működött, mint állami tulajdonban levő építőipari vállalat. Ebben az időben a téglákon már a GPI (Gradevinsko Preduzece „Integral” – „Integrál” Épitőipari Vállalat, 23. kép), valamint a CPS (Ciglarsko Preduzece Subotica –Téglaipari Vállalat Szabadka, 22. ábra) pecsét jelent meg.
22. ábra: GPI (Gradevinsko Preduzece Integral) és CPS (Ciglarsko Preduzece Subotica)
Később a tégláknak nem az oldalát, hanem a homlokát jelölték igen egyszerű mélyített GPI, illetve CPS jelzéssel. A közelmúltban privatizált egykori Raichl téglagyár még ma is működik „Bačka Opeka” néven, jelenleg folyamatos működési gondokkal küzd (23–24. ábra).
23. ábra: Az alapitás dátuma még a régi, de Molczerék téglagyárán ma már más felirat áll...
24. ábra: A Raichl téglagyár napjainkban
Végezetül bemutatunk néhány olyan, máig beazonosítatlan téglát amelyekről feltételezhető, hogy Szabadkán, vagy annak környékén készültek (24–27. kép). Ezen téglák azonosítása az elkövetkezendő időszak feladata lesz.
Köszönetnyilvánítás
Köszönettel tartozom a Szabadkai Történelmi Levéltár munkatársainak, a hajdani szabadkai téglagyáros, Dr. Prokes Mihály fiának, Prokes Szabolcsnak, az egykori Szabadkai téglagyáros Molczer Károly unokájának, Molczer Mátyásnak, továbbá Dr. Herczig Bélának akik segítsége nélkül ezen írásom ilyen formában nem készülhetett volna el.
Jegyzetek
- 1. Zorica Mandić–Vera Manosijević (2006): Prothocollum oppidi comeralis regio privilegiati – Szent Maria antehac Szabatka vocati 1743–1756. Analitički inventar, Subotica.
2. Szabadkai Történelmi Levéltár (a továbbiakban SzTL) 1582/polg. 1875.
3. SzTL 1130/polg. 1868 Téglaégetési vállalatok jegyzőkönyve 1867 évre.
4. Magyar László (2004): Szabadka képes története, Bosko Krstic és Íróközösség kiadó, Subotica p.106. - 5. SzTL F: 2.XX 39/1879.
6. Stevan Mačković (kézirat): Industrija i industrijalci Subotice (1918-1941) – Szabadkai Történelmi Levéltár.
7. Arcanum DVD könyvtár, Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai.
8. Jekelfalussy József (1892): Magyarország iparosainak és kereskedőinek czím és lakjegyzéke – Bp-i Könyvnyomda RT, Budapest.
9. Szabadkai tárasas cégek jegyzékében 1893.11.11-én lett listázva Ct II 68-69 szám alatt.
10. AJ,Ministarstvo industrije F: 65, a.j. 2409, fasc. 1425.
11. SzTL F: 47. III 389/1930.
12. Szabadkai Városi Tanács, Szabályrendeletek 1895, Szabadka (Szabadkai Könyvtár helytörténeti részleg).
13. SzTL F: 47.III 672/1928.
14. SzTL F: 57.3406/1933.
15. SzTL F: 47 1426.80-5.
16. Szabadkai tárasas cégek jegyzékében 1898.5.28-án listázták, Ct III 9 szám alatt.
17. SzTL F: 68.XII 63/1948.
18. SzTL F: 47.III 168/1927.
19. SzTL F: 235.28.112.
20. SzTL F: 235.35.242.
21. SzTL F: 86.K 281/1946.
22. SzTL F: 235.28.112.
23. SzTL F: 235.27.333/1928.
Monarchia BTE: Jeles téglák, jeles emlékeink. A III. és IV. Bélyeges Tégla Napok előadásai című kiadványban megjelent cikk.