Szerző: Benkő József
Szubjektív előszó, inspirációk
Már kisgyermekként is azt hallottam édesapámtól, hogy „ha tartósat és szépet akarsz építeni, fiam, azt csak régi, betűs téglákból tudod megtenni”. Ő jól tudta mit mond, hiszen egészen fiatalon az orosházi Dénes és Társa Tégla- gyárban dolgozott (1. ábra).
1. ábra édesapám (balra) agyagkitermelés köz- ben a 40-es években, a Dénes és Tsa. gyárban
Édesapám ebbéli meggyőződését elfogadva vettem részt a 80-as években Orosházán egy régi, szanálásra ítélt ház lebontásában, a betűs téglák megtisztításában és későbbi beépítésében. Már akkor meglepett az is, hogy a kőműves mesterek egészen másként beszéltek e régi építőanyagokról, mint a jellegtelen, jelenkori „kistéglákról”.
Legfőképpen a fentiekből merítve, majd mások biztatása alapján kezdtem el foglalkozni elsősorban szűkebb hazám Orosháza és annak környéke (Nyugat–Békés megye) bélyeges tégláinak összegyűjtésével, rendszerezésével és történetük kutatásával. Tevékenységemet
a „Monarchia” Bélyeges Tégla Gyűjtők Egyesületébe történő belépésemet követően kiterjesztettem a történelmi és a jelenkori Békés megye területére. Ez nem bizonyult egyszerű feladatnak, mert nagyon
kevés az írott és képi dokumentum. A régi téglagyártó műhelyek tulajdonosai és alkalmazottai régen kihaltak. Mesterségük emlékét pedig egy későbbi korszak iparának egyen- és jellegtelen termékei elhomályosították.
További kihívást jelentett és jelent ma is, hogy tudomásom szerint Orosháza és környéke, továbbá Békés megye 1945 előtti téglaiparának történetét még senki sem dolgozta fel.
Kérem a tisztelt olvasót, írásomat annak tudatában olvassa, hogy az anyag egy 2008-ban megkezdett, még folyamatban lévő kutató- és feldolgozó munka részállomása. Az anyagban olyan téglák, tárgyak, fényképek és egyéb dokumentumok szerepelnek, amelyekről teljes egészében bizonyítható, vagy valószínűséggel feltételezhető, hogy Orosháza téglaégetőiben, gyáraiban készültek, a gyártás kellékei, vagy más módon a téglagyártáshoz és a téglák kereskedelméhez kötődnek.
A kezdetek
Orosháza települést 1744-ben alapították újra a dunántúli Zombáról elüldözött protestánsok. A település gyorsan gyarapodott úgy lélekszámban, mint épületekben.
A kezdeti idők építési viszonyait jól jellemzi, hogy a zömében evangélikus orosháziak első templomukat is sár- ból és vesszőből építették. Mintegy 30 évvel később, az 1770-es években merült fel a település jelentős többségét alkotó ág. evangélikus közösségben egy modern, téglából épített templom építésenek az igénye (2. ábra). A temp- lomot az 1777-től 1830-ig tartó időszakban három szakaszban, téglából építették fel. Sajnos erről az időszakról semmilyen írásos emlék nem maradt fenn, ezért az orosháziak nagy szomorúságára a mai napig nem tudják ki tervezte és ki építette az első szakaszban emelt – akkor még önálló – templomtornyot.
2. ábra Orosháza evangelikus temploma
Az viszont tudható és bizonyítható, hogy az evangélikus egyház is működtetett téglavetőt, melynek nyoma az Orosházi Evangélikus Egyházközség Gyülekezeti Levéltárában őrzött Bevételi Könyvben megtalálható olyan formában, hogy az eladott téglákért szedett bevételt is lekönyvelték. Erre alapozva kértünk le- hetőséget az Orosházi Evangélikus Egyházközség illetékeseitől, hogy a templomot bebarangolva próbáljunk lencsevégre kapni és lemérni egy egyházi téglát. Szerencsére a templom padlásán egy rejtett zugban találtunk egy beépítetlen „szabad” téglát, amelyet az egyháztól megkaptunk. Ez a domború OE (Orosháza Evangelikusok? Egyház?) jelzésű, 29×14×7 cm. méretű tégla látható a 1. képen. Itt meg kell emlékezni az orosházi téglagyűjtő elődről, néhai Koszorús Ferencről, aki már az 1980-as években hozzáfogott a város bélyeges tégláinak összegyűjtéséhez, illetve olyan adatközlő személyeket kutatott fel, akik akkor még lényeges információkkal rendelkeztek a gyártókat és a téglabélyegeket illetően. Koszorús Ferenc 1982- ben közzétett publikációjában1említést tett arról, hogy Orosháza Község Egyháza OE jelzéssel égetett téglákat. Sajnos korai halála megakadályozta abban, hogy gyűjteményét továbbfejlessze, további adatközlőket és dokumentumokat kutasson fel. A családja a hagyatékgyűjteményt Orosháza Város Múzeumának, a Szántó Kovács János Területi Múzeumnak adományozta. A kollekciót a múzeum engedélyével korábban Bencsik Rita gyűjtőtársammal megtekinthettük és a téglákat dokumentálhattuk. Tisztelegve Koszorús Ferenc munkássága előtt, a téglái egy ré- szét az íráshoz kapcsolódó fényképes mellékletben szerepeltetjük.
A XVIII. sz. végétől a Békés és Csongrád megyében jelentős földterületekel rendelkező báró Harruckern család kihalásával Orosháza község és környéke a nagykárolyi gróf Károlyi család birtokába került. Az 1800-as évek elején a település tulajdonosa gróf Károlyi József volt, aki 1803-ban halt meg. Ez után az alföldi birtokokat, így az Orosháza községieket is, gyermekei nagykorúságáig az özvegye, gróf Károlyi Józsefné gróf Waldstein–Warten- berg Erzsébet igazgatta.
1809-ben a grófné megbízásából inventációt (leltárt) készítettek Orosházáról. Hévvizi Sándor – az orosházi múzeum korábbi igazgatója – az orosházi helynevekről írt tanulmányában tudósít az inventációról.2Ebben az írásban találkozhatunk egy mondattal, „…Tégla mester ház a’ Helységen kívül észak felöl…” amely azt bizonyítja, hogy a gróf Károlyi család nagy valószínűséggel a saját, illetve a birtok szükségleteinek fedezésére téglát készítte- tett, jelük a GK volt.3Másféle, domború „felhő” koronás G.KJ. jelzést viselő, 30×15×7 cm méretű téglát is azono- sítottuk ebből a korszakból (2. kép). A város több pontjáról további töredékes példányok is előkerültek. A G.KJ. jelzés egyaránt jelölheti gróf Károlyi Józsefet vagy feleségét gróf Károlyi Józsefnét is.
Szintén Koszorús Ferenc publikációjában olvasható, hogy Orosháza község is égettetett téglát, amelyek jelölése domború OH (30×15×7cm) méretben (3.kép), vagy domború ligatúrás OH (4. kép). A 4. képen a Koszorús gyűj- temény egy darabja látható.
Koszorús Ferenc 1982-ben megjelent tanulmányában egy olyan domború OH jelzésű téglát is ábrázolt, amely- nek jelzése (betűmérete) jóval nagyobb mint az 3. képen látható darabé. Ezt a téglát a Koszorús-gyűjtemény felmérésekor nem találtuk meg.
Orosháza község az egykori helyi hetilapban, az Orosházi Újságban rendszeresen közzé tette a település éves bevételeit és kiadásait, illetve költségvetési előirányzatait.4Ezek között megtalálhatjuk az ipar- és szerencse válla- latból származó bevételek, illetve előirányzatok között a tégla- és fedélcserép eladásokból származó jövedelmeket is. Konkrét gyártásra utaló cikk jelent meg 1898. január 16. napján az Orosházi Újságban, ahol a község tájékoz- tatja a nagyérdemű olvasó közönséget a községi téglaégető 1897. évi produktumáról.5Ezek a cikkek is igazolják Orosháza község ebbéli tevékenységét a XIX. században.
Az iparszerű gyártás megindulása és kiteljesedése
A kiegyezést követő időszakban folyamatosan gyarapodott Orosháza település mind lélekszámban, mind anya- gi javakban. Ekkor már a lakosság jelentős része rendelkezett külterületi gazdaságokkal, tanyákkal, majorokkal. A módosabb, tehetősebb gazdák, iparosok, kereskedők és tisztségviselők belterületi építkezésekbe fektették va- gyonuk egy részét. A XIX. század végi értelemben vett modern lakó- és gazdasági épületek és a már ebben az időszakban Orosházán is megjelenő emeletes házak építéséhez tömör és tartós építőanyagra volt szükség. A város építőiparosainak nagyobb része Budapesten vagy a Monarchia más nagyvárosaiban tanulta a mesterséget, ahol már korszerű égetett anyagokból és korszerű módszerekkel építkeztek. A megnövekedett keresletet már nem lehetett kielégíteni a „kisüzemi”, sokszor nem egyenletes égetési minőségű árut adó tábori kemencés módszerrel. Az 1880-as évektől az orosházi építőiparosok Hódmezővásárhelyről, az ott már üzemelő korszerű gyárakból ho- zatták megrendelőiknek a „minőségi” téglát.
Az így megrendelt téglának azonban volt egy nagyon nagy hátránya: rendkívüli mértékben megdrágult, mire a 30 kilométerre lévő Hódmezővásárhelyről átért Orosházára. A korabeli tudósítások szerint a 10 forintért vásárolt 1000 db vásárhelyi tégla 22 forintot ért Orosházán.6Erre tekintettel az 1880-as évek második felében az orosházi építőiparosok mozgalmat indítottak a „körkemencés téglagyár ügyében”.7
A faluvezetés intézkedéseinek köszönhetően a hódmezővásárhelyi Kristó Ferenc alapított gyárat, aminek a kemencéibe 1890. február 17. napján, hétfőn gyújtottak be először.8Ezzel megkezdte működését Orosháza egyik meghatározó nagyüzemi téglagyára. A gyárat többször átszervezték, többek között 1922-ben részvénytársasággá alakították, de termékei egészen az államosításig meghatározó szerepet játszottak a település és a kistérség építő- iparában. A Kristó és Társai Téglagyár Részvénytársaság részvényét és részvényjegyeit a 3. és 4. ábrákon mutatjuk be (Tóth László orosházi lakos gyűjtéséből).
3. ábra: Kristó és Társai részvény 4. ábra: Kristó és Társai részvényjegyek
A gyárból K-T jelzéssel kikerült téglákba a mai napig, akarva és akaratlanul, lépten-nyomon belebotlik az orosházi és a kistérségi lakos. A Kristó és Társai téglákkal az alábbi mó- dozatokban találkozhatunk: A gyártás legkorábbi szakaszából írott betűkkel került ki a gyárból az 5. képen látható darab. A különböző – nyomtatott K-T betű formátumú – nagyméretű falazótéglákról készítettük a 6–10 képeket. Végül a kisméretű téglák és kéménytéglák közül láthat az olvasó néhányat (11–13. kép). A 14. képen a Koszorús- gyűjteményben található négyzet alakú Kristó-féle padlóburkoló tégla tekinthető meg.
A szemlélőnek feltűnhet, hogy a látszólag egyforma méretű és egyforma betű nagyságot mutató téglák külön szerepelnek. Egyes gyűjtők ezt ugyanazon tégla formátumként értelmezik. Véleményünk szerint azonban a kör- nyékünkön felelhető azonos gyártótól származó, azonos betűjelzést, de eltérő jelformátumot felvonultató téglák más időszakokat képviselnek, ezért bemutatásukat külön-külön is érdemesnek tartjuk.
Jelenlegi ismereteink szerint a képeken látható, a monogramjuk keretbe foglalására nagyon hasonló mélyítési formát a Kristó és Társánál alkalmazták először Orosházán. Ez a forma nagy valószínűség szerint Hódmezővá- sárhelyről került át Orosházára, hiszen ott is több gyártó alkalmazott hasonlót. Az oda települt gyártók nagyobb része jóval az orosházi iparszerű téglagyártás előtt indította el a saját üzemét. Maga Kristó Ferenc is hódmező- vásárhelyi származású volt, mint arról fentebb már történt említés. Ezen felül orosházi gyáralapítása előtt a vá- sárhelyi Kovács téglagyárban volt művezető. Ezt a fajta mélyítés formát Kristóék után több orosházi és kistérségi gyártó átvette, majd a gyártásban alkalmazta. Különféle helyekről több olyan téglát lehet látni, amelyek jelzése az orosházi–hódmezővásárhelyihez hasonló mélyítésben foglalja a betűket. Az viszont egyedülálló, hogy egy te- lepülésen, kistérségben több gyártó egymáshoz hasonlóan ugyanazt a fajta mélyítést használtja. Ez felfogható a hódmezővásárhelyi és orosházi gyártók egyfajta márkajegyeként is!
A Kristó és Társa gyár nem csak a saját, hanem a megrendelő monogramjával is készített téglát. Erre a követ- kező személyes megfigyelés ad választ: Korábban, valamikor a 90-es években – amikor a betűs téglában még csak és kizárólag az építőanyagot láttam – jártam egy házban és annak udvarán megcsodáltam a helyileg „vasastéglának” nevezett téglából készített udvarburkolatot. A ház tulajdonosa eldicsekedett vele, hogy szülei jómódú gazdák lévén megengedhették maguknak, hogy belvárosi házuk építéséhez olyan téglát vásároljanak a Kristó és Társa Téglagyártól, amelyen a gyártó K-T monogramja helyett édesapja, vagyis a gazda saját monogramja szerepeljen. Sajnos ebbe a házba azóta nem sikerült visszatérnem a téglákat dokumentálni.
A gyár, jellegtelen, kisméretű téglákat gyártva ugyan, de mégis túlélte az államosítást és az azt követő rendsze- reket. A rendszerváltás után a privatizált telep új tulajdonosa lebontatta az épületek nagyobb részét, így a körke- mencét és a gyárkéményt is. Jelenleg egy-két szárító szín és a halastóként funkcionáló bányagödrök tanúskodnak a valaha volt téglagyárról.
1902-ben a pénzügyi viszonyok kedvezőtlenné válása miatt a Kristó és Társa téglagyár arra kényszerült, hogy Orosháza-Bónumban (ma Orosháza, Vásárhelyi út) lévő fióktelephelyét eladja Jávorcsik György és Dénes Lajos társas vállalkozásban álló kőművesmestereknek.9A Kristó és Társa Téglagyár tevékenységét a továbbiakban az Orosháza Pesti úton (ma Gádorosi út) lévő telephelyén folytatta.10
1902. januári kezdettel a Jávorcsik és Dénes Téglagyár (és a későbbi jogutódai) megkezdte az államosításig tartó téglagyártó tevékenységét. A tulajdonosok pár évig együtt igazgatták a gyárat. A gyártás beindításában nagy segítségükre voltak a Kristó és Társaitól átcsábított szakemberek, főként Fehér Lajos, aki az átvett üzemegységet vezette. Fő terméküket, a nagy- és kis méretű tömör falazótéglákat, a kémény- és kúttégláikat a 15–18. képeken mutatjuk be. A tégláikat mélyítésben domború J–D jelzéssel hozták forgalomba.
A korábban sikeresen együtt vállalkozó kőművesmesterekből lett téglagyárosok útjai azonban elváltak. A fo- lyamat azzal kezdődött, hogy a Kristóéktól átvett gyárvezető, Fehér Lajos már 1910-ben kilépett a gyárból és saját vállalkozást, téglagyárat és fazekas üzemet alapított Nagyszénáson, Fehér és Társa néven. A sors fintora, hogy Fehér Lajos halála után az anyagilag meggyengült örökösök Dénes Lajos téglagyárosnak adták el ezt a gyárat 1926-ban.11
A Jávorcsik nevű gyártulajdonos Jávorcsik és Fia néven saját üzemet alapított. Az önálló Jávorcsik–féle téglákat kör alakú mélyítésben elhelyezett J betűvel jelölték (19–20. kép).
A szétválást követően a másik tulajdonos, Dénes Lajos, Dénes és Társa néven folytatta a téglakészítést és a kistérség legnagyobb gyártójává fejlesztette üzemét. A vállalkozást Dénes Lajos, majd az 1930-as évektől kezdve fia Dénes József igazgatta. Bekebelezték többek között a település keleti végében lévő Szikora téglagyár egy részét, főként a népszerű aranysárga színűre égethető agyag lelőhelye miatt.12Orosházán előszeretettel burkolták a házak homlokzatát az aranysárgára égetett téglákkal. Ehhez a téglához pedig a Szikora téglagyár tulajdonában lévő bánya adta a megfelelő alapanyagot. Az előzőekben már történt utalás arra, hogy Dénes Lajos 1926-ban megvásárolta a közeli Nagyszénáson anyagi gondokkal küszködő Fehér és Társa téglagyárat, amely ettől az időponttól a Dénes és Társa fióküzemeként üzemelt a II. világháborúig. A nagyszénási fióküzemet, amely csak kézi vetésű falitéglákat és cserepeket gyártott, a tulajdonosok korszerű gyárrá kívánták felfejleszteni az 1940-es évek végére. A háborúban azonban annyira leromlott az állaga, hogy végül a lebontás mellett döntöttek és csak az orosházi üzemet hagyták meg.13Az Orosháza település iparában meghatározó gyár sem kerülhette el sorsát, az államosítást. Ezt köve- tően különböző gazdálkodási formákban gyártották ott a jellegtelen tömör kisméretű téglákat. A jelenben a ké- ményétől megfosztott körkemence, a baromfi istállókká átalakított szárítók és az iroda épületté avanzsált valami- kori gépház tanúskodik a Dénes-féle gyártelepről.
A Dénes és Társa Téglagyár D–T mélyítésben dom- ború jelöléssel jegyezte a tégláit (21–25. kép), amelyek a 28×14×6,5 cm. belméretű kézi téglavető ládában készül- tek (5. ábra).
5. ábra: Dénes és Társa vetőládája
A „nagyokon” kívül több kisebb téglás manufaktúra működött a településen, amelyek többségéről csak hiányos és szórványos adatokkal, információkkal rendelkezünk. Csak az utánuk fennmaradt téglák, valamint az 1980-as évek elején Koszorús Ferenc által felkutatott adatközlők elbeszéléseiből tudható, hogy léteztek.
Ezek közül említést érdemel Süle Pál építőmester, aki Orosháza Szőlők, majd a terület belterületté nyilvánítása után Orosháza, Tolnai utcai telephelyén működtette a ‚Süle Pál és Fia‘ néven helyileg ismertté vált téglagyártó üzemét. A gyárat az 1920-as években már fia, Süle László vezette. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően került elő Süle Pál 1899. évtől vezetett kiadási- és bevételi könyve, valamint a Süle László által vezetett bevételi-, téglaki- adási- és pénztárkönyvek.
A dokumentumokból megállapítható, hogy Süle Pál építőmester 1901. évtől kezdte meg a tégla- és cserépgyár- tó tevékenységét. Erre utal az általa 1899. évtől vezetett Kiadási és Bevételi Könyv 52. oldalán található bejegyzés, amely szerint 1901. június 2. napján mintatéglákért, 1902. április 29. napján pedig mintacserepekért fizetett. 1901. szeptember 1. napján fizetett először bért egy „téglamesternek“. A tég- lamesternek vagy téglaverő(k)nek történő kifizetések 1902 áprilisától váltak rendszeressé. A Kiadási és Bevételi Könyvben rendszeresnek mondható 2000 és 4000 koronás kifizetés történt ebben az időszakban a Kristó és Társa Téglagyár részére, azonban a jogcímet nem jegyezték fel. A Süle Pál féle üzem telephelye Orosháza egyik leghomokosabb talajú és legmagasabban
fekvő részén települt. A feljegyzésekből kiderült, hogy homokbányászattal és eladással is fog- lalkozott, agyagbányászatra nincs utalás. A telephely légvonalban és úton nézve is közel esik a Kristó és Társa Téglagyár telephelyéhez. Ezekből az adatokból azt a feltételezést lehet levonni, 
hogy Süle Pál a gyártáshoz szükséges alapanyagot, az agyagot nem bányászta, hanem a közeli nagyüzemtől vásá- rolta meg, legalább is a kezdeti időszakban. A Süle féle manufaktúra tégláit domború SPF, valamint mélyítésben domború SP-F jelzéssel készítette (26–27. kép).
6. ábra: Süle Pál és Fia viaszpecsétje
További jelentős, de a fentiekben felsoroltakhoz mérve kisebb méretű téglagyár volt a Szikora- vagy egyes orosháziak által Czikora Téglagyárnak nevezett manufaktúra a település keleti külterületén. A jelenben erre a gyárra már csak a bányagödrök emlékeztetnek. A különféle elnevezések ellenére Orosházán igen elterjedten lehet találkozni a főként sárga színűre égetett, mélyítésben domború, SZ jelzésű téglákkal. Leggyakrabban nagyméretű formában akadhatunk rá, de a szerencsés téglavadász kisméretben, kúttégla formában és kéménytégla méretben is rábukkanhat. A gyár alapításáról eddig nem sikerült információkat, adatokat felkutatni. Az 1930-as Koffler jegyzékben már szerepel.14Az 1938. évben kiadott Orosházi Útmutató Betűsoros Lak- és Címjegyzék szerint a Dénes és Társai megvették a Szikora Téglagyárat, amelyet 1938-ra lebontottak és csak a bányát használták a fentiekben már említett okok miatt. Ugyanez a névmutató említ egy Szikora László nevű orosházi lakost, mint téglagyárost. A gyár téglajeleit a 28–31. képeken adjuk meg.
Szász György Orosháza déli külterületén üzemeltette a manufaktúráját. A gyár telephelyét sajnos már nem lehet megtalálni. A környéket ismerő idős emberek szerint a volt állami gazdasági sertéstelep (ma AGRO-M ZRT. Sertéstelep) telephelyén volt a Szász Téglagyár. Tégláit SZGY és SZÁSZ jelzéssel látta el (32–33. kép). A 33. képen látható darabot a Koszorús-gyűjteményben őrzik.
A további képeken (34–36. kép) olyan orosházi téglások tégláit mutatjuk be, akik ugyan nem voltak olyan je- lentős üzemek tulajdonosai, mint a fentiekben felsoroltak, viszont a Koszorús Ferenc által felkutatott adatközlők orosháziként említették őket. Ezekről a mesterekről egyenlőre csak tégláik tanúskodnak.
F.S jelzésű tégla – Fekete Sándor, saját gyűjtés 34. kép
VA jelzésű tégla –Vági Antal Orosháza–Monor (35. kép, a Koszorús-gyűjtemény darabja). SZHM jelzésű tégla – Szendi Horváth Mihály (36. kép, a Koszorús-gyűjtemény darabja).
További, eddig beazonosítatlan jelzésű téglák is előkerültek Orosházán. Ezeket a téglákat azonban nem tartjuk szerencsésnek addig bemutatni, amíg olyan adatokra vagy információkra nem bukkanunk, amelyek egyértelmű- en bizonyítják az Orosházához való kötődésüket.
Utószó
Édesapám emlékének ajánlva, a fentiek szerint kívánom a továbbiakban a kutatásaimat folytatni Orosháza tele- pülés, a kistérség, valamint Békés megye téglabélyegeinek, téglagyárainak, téglavetőinek felkutatásában, az adatok és információk összegyűjtésében, feldolgozásában és közreadásában.
----------
1. Koszorús Ferenc (1982): Az orosházi téglák gyűjtéséről - Az Orosházi Juhász Balázs Gyűjtőklub Évkönyve 1980-81 p.108-112. (Orosháza)
2. Hévvizi Sándor (1995): Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéből, Orosházi helynevek az újratelepülés utáni első évtizedekben - Békés Megyei Múzeumok Közleményei . 19: 110.
3. Koszorús i. m.
4. Orosházi Újság 1891. X. évfolyam 36. és 37. szám; 1898. XVII. évfolyam 41. szám
5. Orosházi Újság 1898. XVII. évfolyam 3. szám
6. Orosházi Újság 1888. VII. évfolyam 19. szám
7. Orosházi Újság 1888. VII. évfolyam 16. szám, 19. szám, 20. szám;
8. Orosházi Újság 1890. IX. évfolyam 8. szám
9. Orosházi Újság 1902. XXI. évfolyam 6. szám
10. Orosházi Újság 1902. XXI. évfolyam 7. szám
11. Kulcsár Lászlóné Fazekasság, valamint tégla- és cserépgyártás Nagyszénáson; Fejezetek a község történetéből 7.; Nagyszénás 2000
12. Orosházi Útmutató Betűsoros Lak- és Címjegyzék 1938. 104.-105.o
13. Kulcsár Lászlóné Fazekasság, valamint tégla- és cserépgyártás Nagyszénáson; Fejezetek a község történetéből 7.; Nagyszénás
14. Koffler Károly (1930): Ipari címtár – Magyar Külker. Int. Budapest
