Szerző: Merk Zsuzsa (Szakmailag ellenőrizte: Tari Edit)

Történelmi keret

Az 1941-es év Magyarország és Jugoszlávia életében is rendkívüli, ellentmondásokkal és tragédiákkal teli korszak kezdetét jelentette. Március 27-én felkelés robbant ki Jugoszláviában, mely elsöpörte a németbarát kormányt, s Németország rövidesen megkezdte az ország lerohanását. Teleki Pál magyar miniszterelnök tragikus öngyilkossága sem tudta megakadályozni Magyarország háborúba sodródását. Miután Horvátország kikiáltotta önállóságát, függetlenségét Jugoszláviától, a magyar honvédség április 11-én átlépte a magyar-jugoszláv határt, s a Délvidék - az első világháború előtti Dél-Bácska - Magyarország része lett, magyar közigazgatás alá került.

Rövid ideig a magyarkanizsai téglagyár a háborúba sodródott Magyarország törvényeinek megfelelően folytatta termelését, termékeinek értékesítését.

Ebből az időből, vagyis az 1941 áprilisától 1944 október elejéig terjedő időszakból igen kevés iratanyag maradt meg. A zentai levéltárban egy köteg megrendelés, szállítás levelezése állt csak rendelkezésünkre, melyből mozaikszerűen lehet csak a gyár történetét látható és reális képpé összerakni.

Magyarország belépése a háborúba a hadi gazdálkodásra való átállást jelentette. Az állam egyre erőteljesebben jelent meg a gazdasági életben, a szabályozás és ellenőrzés bonyolult mechanizmusán keresztül. A háború alatt minden ország igen erőteljesen avatkozott be a gazdasági életbe, törvényeken és rendeleteken keresztül igyekezett biztosítani a hadiipar szükségleteit.

A tégla- és cserépgyártás látszólag van csak kívül a háborún, hiszen úgy gondolnánk, hogy csak az építés iparága. De mire is van szükség a tégla- és cserépiparban a helyben bányászott agyagon kívül? Szénre, szállítási lehetőségre (vasút vagy hajó), megrendelésre és emberre.

A gyár működése a háborús környezetben

Nézzük meg egyenként a feltételeket! A háború alatt a fegyvereket előállító hadi iparnak igencsak nagy a nyersanyagigénye, mely egyfelől vas, másfelől szén. A téglagyártásnak is szénre van szüksége, s termelési kapacitását a hadi ipar szénszükséglete korlátozza. A szállítás is korlátozott, alárendelődik a háborúnak vasúton, vízen egyaránt, s mindkettő gőzgépek szénszükségletére alapozódik. A háborúhoz pedig fiatal, munkaképes férfiak bevonultatása kell. Vajon van-e megrendelő, aki építeni akar?

A legnagyobb megrendelő maga az állam. A Délvidékre nagyarányú telepítések indulnak 1941 tavaszán. A két világháború közötti dobrovoljác telepesek házába bukovinai székelyeket telepít a magyar állam (közel 13 000 fő), valamint vitézeket juttat földhöz, házhoz. Bács-Bodrog vármegye déli részén 28 településen helyezték el az öt bukovinai falu népességét. A telepítés a belügyminisztérium és a földművelésügyi minisztérium hatáskörébe rendeltetett. A házak javításához, kibővítéséhez, újjáépítéséhez, új házak építéséhez téglára, cserépre volt szükség. Mindezek biztosítása érdekében a magyarkanizsai téglagyár nem értékesíthette szabadon termékeit, s a gyárhoz érkező megrendelések nagy részét avval az indokkal kellett visszautasítani 1941-1942-ben, miszerint a cserép- és téglatermelésüket egészében lefoglalta a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium a telepítések céljára, s mindössze 5%-át lehetett szabadon értékesíteni. A termelés növelésének azonban akadálya a szénhiány, a szállítási kapacitás korlátozása, ugyanis a vasútvonalakon a háború, a katonai célú szállítás kapott elsőbbséget. Pedig a gyárnak kitágultak a piacai. Megrendelések érkeztek a Dunántúlról, a Felső-Bácskából (Baja, Jánoshalma, Rém stb.), Kecskemétről és Csongrád vármegye több településéről, de érkeztek megrendelések Horvátországból is. A háború nem okozott a termelésben visszaesést, a gyár vezetése ugyanaz maradt, az ott dolgozók számára annyi változást jelentett, hogy pengőben kellett számolni.

A termékek értékesítését, elosztását a háború miatt az állam szabályozta. Egy 1942. március 28-án kelt levélben - mely- ben egy temerini megrendelőnek válaszol a gyár - ez olvasható: „Tisztelettel értesítjük hogy a M. Kir. Iparügyi Miniszter Úr 12.058/1942. sz. rendelete a tégla- és cserépgyárakat zárolta, és az Építőipari Anyaggazdálkodási Szakbizottság utasítása szerint havi bejelentésben keresztény kereskedők számára a polgármesteri hivatal jóváhagyásával bizonyos mennyiségű rendelés jóváhagyás végett felterjeszthető. Amennyiben b. cége ezen követelményeknek megfelel, kérjük szíveskedjék májusra szóló megrendelését április 20-ig hozzánk juttatni, hogy azt jóváhagyás végett idejében felterjeszthessük.” Építőanyag-kereskedők megrendeléseit a rendelet értelmében igen korlátozott mértékben lehetett kielégíteni, de azt is csak szigorú ellenőrzés, engedélyeztetés után. Az állam szigorúan beavatkozott az értékesítésbe, s a rendeletek és szabályozó intézkedések igen gyakran változtak. Ipartestületi hozzájárulás nélkül nem fogadhattak el kereskedőtől megrendelést.

A már elfogadott megrendelések sem érhettek mindig célhoz. „F. hó 12-i [1942. március 12.] nb. lapjukra válaszolva tisztelettel tudatjuk, hogy az Önök részére rezervált cserepet időközben a M. Kir. Honvédelmi Építési Igazgatóság Kirendeltsége az V. Hadtestnél kaszárnyákhoz eldiszponálta, és így jelenleg cserepünk nincs.” 1941 őszén nem volt cserép a gyárban.A tavasszal meginduló termelésre igen nagy az igény. A Csanád vármegyei Apátfalváról érkezett megrendelésre így válaszol Fehér István igazgató: „A kapott értesülések szerint a kiszolgálásnak akadályai lesznek, mivel az itteni belvízkárosultak miatt a hatóságok valószínűleg nem fogják engedni a tégla kiszállítását.” (1942. május 2.) Ugyanennek a megrendelőnek június 5-én már így kellett válaszolniuk: „Tisztelettel értesítjük, hogy a polgármesteri hivatal [Magyarkanizsa] ez évi egész termelésünket az itteni vízkárosultak részére lefoglalta, ezért f. évben az Önök részére téglát nem szolgáltathatunk ki.”A zentai levéltárban ezen időszakról, 1941-1944 októbere, csak megrendelések és a gyár által adott válaszlevelek maradtak ránk. A megrendelés igen nagy, a válaszlevelekből az derül ki, hogy tetemes részüket el kellett utasítani. Lényegét tekintve a tégla és cserép forgalma szinte az élelmiszereknél ismert „jegyrendszer” jeleit mutatta, a kereskedelem korlátozott, államilag szabályozott. Az 1943. év őszétől cserép kiutalásához a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara engedélye is kellett, valamint hatósági igazolást is be kellett szereznie a megrendelőnek az adott település főjegyzői hivatalától, mely azt igazolta, hogy a cserép, tégla, valóban szükséges, fontos. A háború végén, 1944 nyarán további szigorítások léptek életbe, „az Anyaghivatal tatarozásra és átalakításra cserépvásárlásra nem ad engedélyt”. (1944. VI. 12.)A leveleket olvasva érdekes kép bontakozik ki abból a szempontból, hogy a magyarkanizsai gyár mely termékeire volt a legnagyobb a kereslet. A téglára alig érkezik megrendelés, néhány kivételtől eltekintve a legkeresettebb cikk az Angyal-cserép. Egy 1943. június 19-én kelt levélben azt írja a gyár a megrendelőnek, hogy „Angyalos cserépre a Földművelésügyi Minisztérium teljes mértékben igényt tart a telepépítkezéseknél”. Talán humorosnak is tűnhet, hogy a táviratokon a megrendelő csak annyit ír címként, hogy “Angyal”, vagy leveleken: „Angyal-gyár”, illetve „Angyal Cserépgyár”. De olvasható volt ilyen címzés is: „Magyarkanizsai Elsőtégla és Cserépgyár.” Egyetlen terméke volt a gyárnak ebben az időben, melyre nem vonatkozott a kereskedelmi korlátozás: a „kéménytisztító ajtó” (kamin-ajtó), amire még Mosonmagyaróvárról is érkezett megrendelés.A gyár ‘márkabélyeges’ termékei az 1-9. képen láthatók.

A háború okozta nehézségek között is a gyár folyamatosan üzemelt, s garantált minőségben szállított. 1944 októberétől új fejezet indul a gyár és dolgozói életében.

A fűtőanyag beszerzése nem volt egyszerű a gyár számára. Nyersolajat Zentán vásároltak, szenet Szegedről rendeltek, de ehhez közellátási engedély kellett. A háború okozta bizonytalanság (bizalmatlanság?), a nagymérvű infláció abban is megnyilvánult, hogy készpénzért vásároltak. Még biztosabb módszer volt, hogy a cserép, tégla árát nem pénzben kérték, hanem tűzifában. (1943 október 1., 1944. augusztus 22.)

A nyár folyamán úgy tűnt, szabadabbá válik az értékesítés. Egy óbecsei kereskedő megrendelésére adott válasz azonban elég szkeptikus: „Tisztelettel értesítjük, hogy a 70 000 +30 000 cserépre tett b. rendelését előjegyeztük, és azt a következő három hónapra ki fogjuk igényelni. Bár a cserép szállítását VII. hó 5-ig szabaddá tették, mégsem hisszük, hogy az igénylés sikerrel fog járni.” (1942. június 19.) Egy 1942. augusztus 21-én kelt megrendelésre a következőket válaszolta a gyár: „Az M. Kir. Anyaghivatal kereskedők részére cserépszállítást nem engedélyez, egész cseréptermelésünket a telepes építkezések részére kell kis- zolgáltatnunk. Az árvízkárosultak cserépellátása az alispáni hivatal hatáskörébe van utalva, szíveskedjenek a cserépszükségletet ott bejelenteni.” A Csongrád vármegyei Közjóléti Szövetkezet (Szentes) 350 000 darabos falazó tégla megrendelésére adott válasz így hangzik: „A vízkárosultak cserép- és téglaellátási kérelmére a zombori Alispáni Hivatal vezeti rá jegyzékeinkre a megrendelést, vagy forduljanak közvetlenül a M. Kir. Anyaghivatalhoz”.

Igen komoly gondot okozott 1941 kemény tele, a hatalmas árvíz, valamint a belvíz miatt megrongálódott házak cserép- és téglaigénye. Előjegyzéseket sem vesznek fel 1942 áprilisáig, mert „a tavaszi szénszállítást egyelőre nem látjuk biztosítva”. (1942. február 10.) Ez év márciusában pedig csak annyit tudnak közölni, hogy „semmilyen cserepünk sincs”. Áprilistól ugyan felvesznek rendelést, de minden esetben közlik a megrendelővel, hogy a szállítás bizonytalan. Vagy egyértelműen megírják a vásárlónak, hogy az állami rendelkezések értelmében „magánosok további rendeléseinek felterjesztésére már nem is kerül sor.” (1942. május 15.) szigorúan beavatkozott az értékesítésbe, s a rendeletek és szabályozó intézkedések igen gyakran változtak. Ipartestületi hoz- zájárulás nélkül nem fogadhattak el kereskedőtől megrendelést.

--------

1. A téglagyár története az alapítástól 1918-ig Merk Zsuzsa tollából a Bácsország, Vajdasági Honismereti Szemle folyóirat 2010/1, 52, p. 15- 19 számában olvasható.

2. A. Sajti Enikő, 1987. 11-16.

3. A Zentai Történeti Levéltárban F. 501.52 számon jelzett iratanyagra való hivatkozásokat ezt követően külön nem jelzem, hanem a szövegen belül közlöm a levél keltezését. – Ezúton is megköszönöm Fodor István levéltár-igazgatónak önzetlen segítségét.

4. Berend T. Iván - Ránki György, 1976. 561-588.; Berend T. Iván - Szuhay Miklós, 1973.312-323.

5. A délvidéki telepítésekre A. Sajti Enikő, 1987.; Merk Zsuzsa, 1995. 261 -270., Merk Zsuzsa, 1997. 41-64., Merk Zsuzsa, 1999. 211-244

Felhasznált irodalom

1. Sajti Enikő (1987): Délvidék 1941-1944, BudapestMerk Zsuzsa (1995): Földkérdés és telepítés a Délvidéken (1941). In: Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 261-270. Kecskemét.Merk Zsuzsa (1999): A délvidéki Fogadjisten benépesülése (1941-1944). In Bárth János-Wicker Erika (szerk.): Cumania 16: 211-244. Kecskemét.
2. Szuhay Miklós (1973): A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848-1944. Budapest.
3. Merk Zsuzsa (1997): A katolikus egyház és a bukovinai székely telepítés a Délvidéken (1941-1944). In Bárth János (szerk.): Cumania 14: 41-64. Kecskemét.
4. Berend T. Iván - Ránki György (1976): Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19-20. században. Budapest.