A település a Balaton déli partjától mintegy 15 kilométerre fekszik, a Bálványos patak völgyében. Közvetlen szomszédságában Kőröshegy, Kereki, Pusztaszemes, Sérsekszőlős, Lulla, és Zala falu található. A faluhoz tartozott Karácsony-, Csege- és Gyugypuszta, Bagóhegy, Fábrika, valamint Alsó- és Fölsőfitye. Lakossága ma különböző források szerint 580–660 fő. Jelenleg az összesen 271-ből 201 lakott ház áll a településen.

A település helyén már az ókorban is éltek emberek, ugyanis határában római kori bronz fibulákat, edénytöredékeket tártak fel. Az 1001-ben kelt pannonhalmi alapítólevél már említi mint apátsági birtokot. A Tihanyi Apátság alapítólevelében Baluwanis néven jelenik meg.

A török hódoltság idejében – a mára eltűnt melegvizű forrás miatt – a falu határában, a jelenlegi temető közelében törökök által lakott kisebb település volt. Ezt a települést azonban már csak a szájhagyomány őrzi.

Borovszky Samu (1904) szerint a falunak 256 katolikus, 880 református és 26 zsidó lakosa volt. A falu földbirtokosaiként a Csapody, Botka, Tallian, továbbá más források szerint a Perneszy családokat is említik. A falu utolsó birtokosa a Szatzger (Satzger) család volt. Az egykori uradalmi épületekből mára a magtár (1. ábra), az egyemeletes kastély épület, illetve az úgynevezett „cifra kastély” áll. Idősebb falubeliek elmondása alapján ez utóbbi jórészt fából készült, de a még napjainkban is folyó átépítésével az eredeti jellege teljesen elveszett.

1. ábra: A magtár épülete napjainkban

A nagyobb méretű kastély, majd későbbi cselédház 1988-ig iskolaként működött. A korábbi „pusztákat” szinte teljes egészében lebontották, anyagukat elhordták. A Csapody birtokot kifejezetten vállalkozási céllal az 1850-es években megvásárló Szatzger család 100 főt foglalkoztató szeszgyárat is épített Bálványoson, melynek azonban nyomai sem maradtak, de feltehetően a manapság „Fábrika”-ként emlegetett külterületen helyezkedhetett el (Király, 1977).

Téglák, téglabélyegek, téglakészítők emlékei a faluban

A kastély udvarából T betűvel jelzett, és szív bélyeggel ellátott téglák is előkerültek. A T jelű tégla a falu korábbi birtokosának a Tallián családnak jelzése lehet (1–2. kép).

Az uradalmi épületeket, raktárakat, az intéző házát, melyek a patakvölgy hosszában helyezkedtek el és a mai Kossuth Lajos utca mélyebben fekvő (patakparti) oldalán álltak 1947 körül lebontották. Napjainkban az intéző háza alatt lévő téglapincéknek már csak kisebb maradványai láthatók a Kossuth L. u. 40–41. számú házakkal szembeni telkeken. A bontási anyagot a falu lakosai között osztották szét.

Az intéző pincéjének maradványából domború bélyegű KE jelzésű téglák kerültek elő, melyek feltehetően a Kerekiben működő Szatzger féle uradalmi égetőből származó korai darabok. A későbbiekben az égetőben mélyített KE bélyeggel gyártották a téglákat, amely darabok faluszerte nagy számban fordulnak elő. A községben ezeket a téglákat „kereki” téglának említi a szájhagyomány.

Él olyan idősebb lakos Bálványoson, aki határozottan emlékszik arra, hogy a Szatzger családnak Kereki községben volt égetője (Kiss József közlése, melyet ezúton is megköszönünk) Az általa elmondottakat alátámasztja, hogy Kerekiben ugyanilyen bélyeggel rendelkező téglák tömegével gyűjthetők (3–7. kép).

Szintén az uradalmi épületekből származhatnak azok a téglák, amelyek a Kossuth L. utca hosszában szóródva kerültek elő, részben a házak udvarából a földből (8–13. kép). A 13. sorszúmú darabot Ádándon Riba Tamás is megtalálta. A két települést a Csapodyak birtokossága köti össze, így a jelölés minden bizonnyal rájuk utal. A téglabélyeg hasonlósága okán nem kizárható, hogy ugyanazon mester készítette mindkét településen a téglákat, akit a tégla iránt mutatkozó helyi igények függvényében a földesúr rendelt ide, vagy oda. A tükrös SOM feliratú téglabélyeg azonos a Bálványostól légvonalban körülbelül 20 kilométerre keletre fekvő Som községben készített téglákkal.

A falu keleti völgyfalának tetején találjuk a mai napig Botka-kert néven emlegetett településrészt, mely megőrizte a korábbi tulajdonos nevét. A Botka család nem csak Bálványosnak, de több más somogyi és tolnai birtoknak – például hőgyészi területeknek – is tulajdonosa volt, de fokozatosan elszegényedtek és birtokaik eladására kényszerültek. Valószínűleg hozzájuk köthető az egymással szembefordított CB betűkkel jelzett, a 12. képen látható tégla.

A falu jelenleg is álló öregebb házait jellemzően vertfal és téglafal keverékéből építették, olyan módon, hogy a hosszanti – a völgyre merőleges – falak döngölt agyagból, löszből, a keresztirányúak téglából készültek. Érdekes módon a faluban nem a klasszikus törekkel kevert vályogtéglát alkalmazták gyakrabban, hanem a kiégetetlen – ezért olcsóbb – tiszta agyagból vetett téglát nyers, vagy más néven mór téglát. Ezekből leggyakrabban a nem állatok számára készült melléképületeket, vagy a vert falak tetején végigfutó padlás-magasítást, illetve a nyílászárók környékét készítették. Egyes házfalakban hagyományos téglával vegyesen falazva használták fel a szárított téglákat.

A községben gyakorlatilag az összes öreg háznál található bélyeges tégla. Az elbontott puszták helyén is találni még falmaradványokat, melyek zömmel szintén bélyeges téglákból állnak. Csegepusztáról került elő a feltehetően még a Perneszy család birtokosságára utaló CP jelzésű tégla (14. kép), melynek egy későbbi változata lehetett a hasonló betűkkel készített, de a faluban talált tégla (15. kép).

A településen nagy számban fellelhetőek a Kőröshegyen gyártott Széchenyi uradalmi téglák, (16–26. kép) a kőröshegyi Berger Miksa és Fia Téglagyárban (27–29. kép), a Tomor Márton-féle égetőben (30–31. kép), vagy a feltehetően Tabon lévő téglaégetőben készült Zichy Hitbizományi téglák is (32. kép). Kisebb számmal megtalálhatjuk Ugron Ákos gazdálkodónak, az 1890-es évek országgyűlési képviselőjének névbetűit hordozó tabi gyártású téglákat (33. kép), vagy a Zics községből is felbukkanó kalligrafikus GSL bélyegűeket (34. kép).

Az elmúlt két évszázad alatt legalább három különböző téglaégető működött a községben, illetve a hozzá tartozó területeken. Legkorábbi – már a II. Katonai felmérés térképén is jelzett – égető a mai falumagtól északra az úgynevezett Felsőhegy területén helyezkedett el, ahonnan könnyen elláthatta mind a falu, mind az attól északra levő puszták építkezéseit (2–3. ábra). Sajnos mára nyomai sem lelhetőek fel és eddigi kutatások során nem sikerült működésére vonatkozó adatokat találni.

 2. ábra: A báványostól északra található téglaégető a II. Katonai felmérés térképen

3. ábra: Bálványosi téglaégető a kataszteri térképen (1856–90)

4. ábra: A községi téglaégető 1855-ben

 5. ábra: A községi téglaégető 1856-90-ben

Bálványostól délre, a Jaba patak közelében helyezkedett el a községi vagy közbirtokossági tulajdonban működő téglaégető, ahol az 1930-as évek végéig gyártottak téglát. Ezt a téglaégetőt már 1855-ben – a II. Katonai felmérés idején – is jelölték a térképek (4–5. ábra).

A téglaégető eredetileg minden bizonnyal a Tihanyi Apátság tulajdonában, üzemeltetésében állt. Erre utal, hogy 1840-es évek végén az Apátság szántódpusztai birtoktesteinek fejlesztésénél az úgynevezett jabai égető tégláit is felhasználták, illetve az itteni téglavető mester (-ek) részt vettek az ott felhasznált téglák égetésében. „A csikászói és jabai téglavetők ontották a téglát (TA jelzéssel)” (Piller, 1978). 1841 előtt az Apátság építkezéseinél az innen származó téglát használták fel, annak ellenére, hogy az viszonylag messze esett Szántódtól (Boros, 1980).

A téglavető manufaktúra utolsó működtetője Matus György Bebrinán született az 1890-es években. Harcolt az első világháborúban, utána került Bálványosra, ahol a falutól délre, a Jaba pataktól nem messze, az Alsóhegynek nevezett területen épített házat, ahol a katonai felmérés térkép a téglavetőt is jelöli. A téglaégetőt gyakorlatilag a ház körül, a nyári időszakban működtette.

Az alapanyagot közvetlenül a háza mögött termelte ki a domboldalból. Víz a közelben lévő – foglalt – forrásból származott, melyet egy mesterséges csatornában vezetett az agyag feldolgozásának helyszínére, majd onnan tovább a közeli Jaba patakba. Az égetéshez a földbe mélyített boksákat használt, ezek nyomai a mai napig fennmaradtak (6. ábra). 

6. ábra: Matus-féle téglaégető helye

A téglákért a megrendelők – akik a falu lakosai voltak – természetben fizettek. Az égetéshez szükséges tüzelőanyagot a megrendelőnek kellett biztosítania.

A mára kiszáradt forrás foglalatának maradványaiból a BK (Bálványos község?), K és a VI jelű téglák töredékei kerültek elő (35–40. kép).

Matus György a téglákat a megrendelő monogramjával jelölte meg, részben azért, hogy az égetés során, majd késztermékként is jól elkülöníthetőek legyenek egymástól, részben „marketing” okokból. Egyes vetőládákkal valószínűleg több égetéshez is készített téglát, amit bizonyít az is, hogy azonos vetőládából származó téglák a falu több portáján is nagy számban előfordulnak (41–45. kép). Fia emlékei szerint a vetőládák aljába véste a jeleket, de még azok füleit is mívesen megfaragta. Sajnos ezekből nem maradt ránk egy sem, pedig hosszú ideig a családi portán őriztek belőlük néhányat. A téglavetés során bizonyíthatóan legalább két – szinte egyformára faragott bélyeggel ellátott – ládát alkalmaztak, feltehetően a családban rendelkezésre álló szabad munkaerő jobb kihasználása és a gyártási folyamat gyorsítása érdekében.

A téglaégető mester elmondásából tudja fia, hogy a szomszédos településre, Pusztaszemesre is rendeltek tőle, de téglái Lulla községbe is eljutottak; ott a mai napig ismerik a „jabai téglát”, mint fogalmat. Bálványosra biztosan gyártott bélyeges téglát Sütő Józsefnek (41–43. kép), a Légrádi családnak (44–45. kép), a tehetősként számontartott Bödők családnak (46–50. kép), Holzleiter Jánosnak (51–53. kép), a vagyonosabbak közé tartotó Szalai csalásnak (Péternek, aki 1909-ben született, és Mihálynak) (54–57. kép), a Varga családnak (58. kép), Bíró Istvánnak (59. kép) és feltehetően még sok más falubelinek. A felsorolt nevekhez tartozó téglabélyegek részben azonosíthatóak.

Egyes kivételektől eltekintve a téglák készítésének ideje pontosan nem behatárolható, mert a család és keresztnevek nemzedékeken átívelően öröklődtek, illetve a névbetűk különböző család-, illetve keresztnevű személyeket is takarhatnak. A BK (Bálványos Község) és SzM bélyeggel készült téglák valószínűsíthetően már az 1870-es években elkészültek, mivel egy akkoriban épült pince falazatából is előkerültek (v.ö. 39. és 53. kép). Az SzM monogram (60. kép) a pince építtetőjét az 1838-ban született és 1888-ban elhunyt Szalai Mihályt takarja.

A Matus család 1949-ben költözött be a faluba. Matus György ekkor már biztosan nem gyártott téglát. Fiának visszaemlékezése szerint azonban 1938-ban még égetett téglát. Az alsóhegyi „téglaház” maradványait széthordták, és a falubeli építkezésekhez felhasználták ( Matus István közlése, melyet ezúton is megköszönünk)

A községi, tábori jelleggel működő téglaégetők – még ha teljes idényben a földbirtokosnak dolgoztak is –, biztosan nem tudták ellátni a birtokokat gyors ütemben fejlesztő Szatzger család építkezései során keletkező téglaigényeket. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a „puszták” épületeinek maradványaiban talált téglák zömmel a Kőröshegyen lévő Széchenyi-féle téglaégetőből kerültek ki. Nagy számban fordulnak elő az egyértelműen Széchenyi Déneshez köthető CSD (GSD) illetve CS (GS) téglabélyegek. A csegepusztai uradalmi épületek alapozásból került elő a feltehetően Satzger Keresztélyhez köthető domború SK bélyeggel ellátott tégla is, melynek pontos gyártási helye nem ismert (61–62. kép).

Mivel a Matus-féle községi égető a harmincas évek végétől nem üzemelt, de az építőanyag felhasználási igények maradtak, az 1940-es évektől Sier István vette át a téglagyártást a faluban. Először szárított téglákat állított elő a temetőtől dél-keletre, közvetlenül a mai Kossuth L. utca felett fekvő, ma már erdő borította területen. A későbbiekben a mai sportpálya mellett készítette tégláit, ahol ásott kútból nyerte a vizet a völgy délnyugati partoldalából fejtett agyag feldolgozásához. A téglák kiégetését bizonyára ún. tábori boksában végezte. Ebből az égetőből és időszakból származhatnak a faluban fellelt egyedüli évszámos téglák. 1945-ös évszámmal kiégetetlen tégla is került elő a faluból (63–66. kép).

A helybeliek emlékezete szerint (Baumann Tamás közlése, melyet ezúton is megköszönünk) jellemzően kiégetetlen – de bélyeggel ellátott – szárított agyagtéglákat állított elő a 

Sier manufaktúra, de itt készíthették a csak egy K betűvel jelzett égetett téglákat (67–68. kép), melyek természetesen Kőröshegyet is jelölhetnék. Ez utóbbi magyarázat azonban kevéssé valószínű, mivel ottani gyűjtésekben ez a tégla nem bukkant fel. Valószínűleg Sier Istvánhoz köthető a középen L betűvel jelzett tégla (69–70. kép), mely nagyobb mennyiségben a Kossuth L. u. 37. sz. alól kiégetetlenül is előkerült. Biztos, hogy Légrádi Istvánnak (1859–1943) és feleségének készültek a 71–72. képen szereplő téglák. Az idősebb szomszédok elmondása4 szerint a házba a háború végén költözött be Bagóhegyről Tóth Imre, és ezt követően újították fel a vertfalas épület tetőszerkezetét, illetve a padlás-magasítást, melyben a téglák ma is megtalálhatóak. A ház kiégetetlen téglából készült kéményéből kis méretű SI bélyegű téglák kerültek elő (73. kép). Fenti feltevést erősíti, hogy a volt „Sier ház” romos udvaráról is kerültek elő ilyen, csak egy L, illetve K betűvel jelzett téglák. Sier István valamikor az 1970-es években hagyott fel végleg a téglakészítéssel.

Az Alsófityén korábban működő, de elbontott disznótelep építése során szintén helyben égetett, kisméretű ún. kézivetésű téglát használtak fel, melyet azonban jelzéssel nem láttak el. Az égetés helyére a szájhagyomány, vagy írásos forrás nem utal.

A falut övező puszták bontásából előkerültek az egyértelműen a Veszprémi Káptalan uradalmain gyártott WK illetve +W bélyegű téglák, melyek feltehetően a Káptalan közeli birtokairól származhattak a faluba (74–75. kép).

A jeleknek csak kisebb része köthető konkrét személyhez, vagy családhoz. Néhány szerencsés esetben – a felbukkanás helye alapján, illetve ha a téglabélyegen látható névbetűk más kortársakhoz nem köthetőek – egyértelműen azonosítható a tégla megrendelője. Megfigyelhető, hogy egy-egy családnak égetett téglák szinte minden esetben felbukkannak a szomszédos ingatlanok udvarában, az épületek falazataiban, amely arra is utalhat, hogy a minimálisan egy boksányi – égetésnyi – téglát néha közösen rendelték meg a telekszomszédok, akik sokszor szegről-végről rokonok is voltak. A téglabélyegek azonosítását jól szemlélteti az, hogy a Kossuth Lajos u. 37. szám alatti lakóházunk, illetve melléképületeik falazatából és az udvarról 23 különböző bélyeggel ellátott tégla került elő.

A már korábban felsorolt személyeken kívül az alábbiakhoz lehet több-kevesebb bizonyossággal téglát társítani: Csák Lajos (1885–1947) lehetett a 76–77. képeken látható téglák megrendelője.

A 78. képen szereplő tégla állít maradandó emléket Cserna Istvánnak (1825–1903) az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd hadnagyának, aki 45 éven át volt a falu református lelkésze. Sipos Lajos 24 évesen 1887-ben halt meg; valószínű téglabélyege a 79. képen látható.

Az 1889-ben elhunyt Schack Markusz, névbetűinek megfelelnek a 80–83. kép téglái, de azonosításukhoz szükséges emlékek a múlt homályába vesztek.

Matus György SÜJ feliratú tégláját jóval megelőzően – ennek megfelelően vékonyabb kivitelbenkészülhetett el Sütő József felmenőinek a 84. kép tükrös SÜJ feliratú téglája.

Bolla Imre volt házának udvarából került elő a monogramját hordozó tégla 85. kép.

A Kossuth Lajos utcában egymás közelében élő Bödők Imréhez, illetve Józsefhez köthető téglák gyakorlatilag szétválogathatatlanok (86–91. kép).

A felbukkanás helye és a téglabélyeg is Tóth Imrére utalhat a 92. képen látható téglán.

A téglakészítés modernizálódására, vállalkozási alapokra helyezésére utalhat az, hogy a faluban megjelentek a mélyített, illetve a mélyítésben domború téglabélyegek is (93–96. kép).

Néhány olyan motívum is előfordul a faluban található téglákon, amely csak szimbólumokat takar, de nem utal a készíttetőre 97–99. kép. Nagyon sok téglát jel nélkül gyártottak és használtak fel, de ezek között is találunk „bélyegeseket” (100–101. kép).

A jelenleg ismert, de gyártóhoz, megrendelőhöz nem köthető bélyegekkel ellátott téglák 102–144. kép azonosítása főleg ingatlanok bontása, valamint további levéltári kutatások után lehetséges.

Irodalom, források

Boros Marietta (1980): Szántódpuszta (Egy Somogy megyei nagybirtok majorsági épületei és épülettervei a XVIII. És XIX. századból) in: Knézy Judit (szerk): Somogy Néprajza II. Anyagi kultúra, Kaposvár 1980.

Borovszky Samu (1904): Magyarország vármegyéi és városai – Arcanum DVD Könyvtár, I–IV.

Király Lajos (1977): Somogy megye földrajzi helyneveinek történeti tanulságai (ipartörténeti emlékek) in: Kanyar József (szerk): Somogy megye múltjából Levéltári évkönyv 8. Kaposvár 1977.

Piller Dezső (1978): Szántópuszta: Kaposvár www.iranymagyarorszag.hu/info/balvanyos www.terkepcentrum.hu

www.vendegvaro.hu

Monarchia BTE: Jeles téglák, jeles emlékeink. A III. és IV. Bélyeges Tégla Napok előadásai című kiadványban megjelent cikk.